top of page

Családos kivonulás

Harmadik alkalommal vonultak ki a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia elkötelezett családjai egy hétvégényi lelkigyakorlatra a Baróti-hegység egyik legszebb szegletébe, a Benkő-forráshoz.


A hegy mint a jó Istennel való találkozás helye, a forrás, amelyből az élethez merítünk a szomjúság idején, a családok mint a Szentháromság ikonjai, a közösség mint a nagy család, ahová tartozhatunk, mind-mind nemcsak a szimbólumai, de megélt valóságaivá lettek a hétvégének.

A párok (lelki)gyakorlatainak alapját Papp Miklós görögkatolikus erkölcsteológus (családos pap) előadása adta, aki néhány keleti ikon kapcsán adott sok jó támpontot a házaspárok elmélkedéséhez, pár(os)beszédéhez.


A hétvégét a közös játék, imádság, páros-szilencium, kiscsoportos beszélgetés, a családokért végzett szentségimádás, az együtt ünnepelt szentmise tette igazán értékessé, de nem hiányozhatott a tábortűz melletti együtt éneklés, a közös séta az őszbe színesedő erdőben és az éjszakába menő, nagy, meghitt, őszinte beszélgetés, problémákra való megoldáskeresés, tervezgetés sem.

Mindeközben a gyerekek külön felügyeletben kreatívkodtak és játszottak nagyokat. A feltételeket a Benkő-vendégház házigazdái, a Dani család biztosította a tőlük már megszokott magas színvonalon. Az eseményt Sepsiszentgyörgy Város Polgármesteri Hivatala támogatta.


 
 
 

Hozzászólások


Kapcsolat

2021 © Krisztus Király Római Katolikus Plébánia – Sepsiszentgyörgy 

Minden jog fenntartva

 Tel.: +040-367-402-402 

E-mail: krisztuskiraly@yahoo.com

Cím

RO–520031 Sfântu Gheorghe

Strada Fabricii, Nr. 16

Jud. Covasna

bottom of page