Evangelizációs hét
Augusztus 10–16. között immár tizennyolcadik alkalommal telt meg gyermekzsivajjal, énekkel, játékkal és imádsággal plébániánk: idén is megszerveztük az Evangelizációs Hetet. A nyári program középpontjában ezúttal a „Gyermekek a Bibliában – erények az életünkben” téma állt. A hét mottója Szent Pál apostol felszólítása volt: „Te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,21).
Az idei hét során olyan bibliai történeteket választottunk, amelyekben gyermekek és fiatalok kerülnek közel Istenhez, és életükön keresztül egy-egy olyan erényt fedezhettünk fel, amelyre ma is nagy szükségünk van. Nem egyszerűen régi történeteket szerettünk volna elmesélni, hanem megmutatni a gyermekeknek, hogy a Biblia róluk is szól: az ő félelmeikről, döntéseikről, lehetőségeikről, és arról, hogy Isten már egészen fiatalon is számít rájuk.
Mirjám történetében a bátorságról és a gondoskodásról beszélgettünk. Arról, hogy bátornak lenni nem azt jelenti, hogy soha nem félünk, hanem azt, hogy a félelmeink ellenére is képesek vagyunk jót tenni, és észrevenni azt, akinek szüksége van ránk.
Sámuel története a figyelmességre és az engedelmességre tanított bennünket. A sok zaj között ma talán különösen is nehéz meghallani Isten hangját, észrevenni a másik embert, vagy egyszerűen csak igazán odafigyelni. Sámuel példája arra hívott, hogy legyen bennünk készség meghallani azt, amit Isten és embertársaink mondanak nekünk.
József és testvérei történetén keresztül a kitartás és a megbocsátás került középpontba. József élete arra emlékeztetett bennünket, hogy a nehézségek, csalódások és sebek nem feltétlenül jelentik egy történet végét. Isten abból is tud újat kezdeni, amit mi már elveszettnek gondolunk. József pedig arra is megtanított, hogy az igazi erő nem a bosszúban, hanem a megbocsátásban mutatkozik meg.
Az öt kenyér és két hal történetében a nagylelkűséget fedeztük fel. Egy gyermek kevésnek tűnő ajándéka Jézus kezében sokak számára áldássá vált. Talán ez volt a hét egyik legegyszerűbb, mégis legfontosabb üzenete: nem kell nagynak lennünk ahhoz, hogy valami nagyot tegyünk. Istennek sokszor éppen arra a kevésre van szüksége, amit mi tudunk odaadni.
A bibliai történetek azonban nem maradtak a templom falai között. A közös tanításokat dramatizált jelenetek, kiscsoportos beszélgetések, játékok, kézműves foglalkozások, énekek és számtalan közös élmény követte. Így az erények nem csupán szavakká váltak, hanem a hétköznapokban is kipróbálható magatartássá: segíteni annak, aki egyedül marad; megosztani valaminket a másikkal; újra próbálkozni, amikor valami nem sikerül; bocsánatot kérni és megbocsátani; odafigyelni arra, akit más talán észre sem vesz.
Az Evangelizációs Hétnek éppen ez a legszebb része: miközben a gyermekeknek szeretnénk valamit átadni Istenről, újra és újra megtapasztaljuk, hogy Isten rajtuk keresztül is tanít bennünket. Egy őszinte kérdés, egy önfeledt ének, egy apró segítség, egy kibékülés vagy egy nagylelkű gesztus sokszor többet mond minden szónál.
A tizennyolcadik Evangelizációs Hét mögött idén is rengeteg szolgálat, előkészület és összefogás állt. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik idejükkel, munkájukkal, türelmükkel, ötleteikkel, imádságukkal vagy anyagi támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a hét létrejöhessen. Köszönjük a pedagógusoknak, fiataloknak, önkénteseknek és segítőknek, akik nap mint nap a gyermekek mellett voltak, valamint a szülőknek a bizalmat, amellyel gyermekeiket ránk bízták.
És mindenekelőtt köszönjük a gyermekeknek, hogy ismét élettel töltötték meg közösségünket.
Tizennyolc Evangelizációs Hét már nem csupán egy nyári program története. Generációk nőttek fel úgy, hogy életük egy-egy nyarához hozzátartozott ez a hét. Gyermekekből segítők lettek, résztvevőkből szolgálattevők, és közben évről évre ugyanaz maradt a legfontosabb cél: olyan élményt adni a gyermekeknek az Egyházról, amelyben megtapasztalhatják, hogy jó Istenhez tartozni, jó közösségben lenni, és jóvá lehet tenni egy kicsit a világot.
Hozzászólások