Krisztus Király ünnepe templomunk búcsúünnepe. A búcsút megelőzően közösségünk háromnap lelkileg is különösen készült e jeles napra.
Kiss Endre spirituális az ünnep alkalmából szentbeszédében három dologra világított rá.
Elsőként a pásztorkodás képét emelte ki, miszerint Izrael pásztorai elvállalták ezt a szolgálatot, mégsem teljesítették feladatukat. Ennek okán az Úr vette kezébe a pásztorkodást, amíg el nem küldte a Jó Pásztort, Jézus Krisztust. "Ő életét adta értünk, életünknek a teljes valóságát ismeri. Hogyan állok a pásztorkodással?" – tette fel a kérdést. "Te is pásztor kell légy, ugyanis kevés az, aki meghallgat, aki sebeket kötöz, aki utána megy az elveszettnek. Inkább némák maradunk, ha gyengét látunk, sőt elfordítjuk fejünket, mert magunkat és a hamisan megmentett életünket féltjük. Olykor elkószálunk, ezért szükségünk van a Jó Pásztorra. Hallgass rá! Milyen pásztora vagyok másoknak és önmagamnak?"
Másodszor a királyi méltóságról beszélt. Kiemelte, hogy Isten mindannyiunkat saját képére teremtett, valamint a keresztség kiszolgáltatásakor mindannyiunkat felkentek krizmával, ezért szent népéhez tartozunk és tagjai maradunk Krisztusnak, aki főpapunk, prófétánk és királyunk. Ezt a királyi méltóságot nem szabad félre érteni, mert sokan az uralkodásban, a parancsolgatásban, a külsőségben próbálják megtalálni ezt a méltóságot. Mi a feladata a királynak? A rá bízott kincset, vagyis saját magát úgy kiosztani, hogy mindenki, aki őt körülveszi az élet növekedjék és ne a halál. A királyi ember nem másokon uralkodik, hanem saját magán. Békében van önmagával, ezért békesség sugárzik belőle. És meghagyja a teret, hogy a másik létezzen, éljen.
Harmadszor, az evangélium azt mutatja be, mi alapján leszünk megítélve. A jobb oldalon az áldottak vannak, míg a baloldalon az átkozottak. Mi általában a kettőt szétválasztjuk, s mi reméljük az Úr az áldottak közé sorol bennünket. De sokszor, tévesen biztosak vagyunk abban, – név szerint is tudjuk –, kik kerülne a baloldalra. A valóság az, hogy mindkettő bennünk van. A nagy találkozáskor boldogan fogjuk felismerni azt a sok jót, amit megtettünk a kicsinyekkel, de meg fogjuk látni életünk hazugságait is. A királlyal való találkozásunk felnyitja a szemünket önmagunkra, s saját magunk fölött fogunk ítélkezni. Ne féljünk ettől a találkozástól, mert az igazsággal találkozni mindig reménykeltő.
Fotók: Kotró-Kosztándi László