Advent (latinul adventus, magyarul „Úrjövet, eljövetel”), az egyházi év kezdeti szakasza Krisztus Urunk kettős eljövetelére utal. Az első az Úr történeti eljövetele, megtestesülése és születése, ezt ünnepeljük Karácsonykor. A második az Úr történelem végi eljövetele, (eszkatológikus) újra eljövetele a világ végén.
Pilinszky János szerint advent a várakozás szentsége. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy
meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk!
Advent állítson meg mindnyájunkat „a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulása” közben néhány percre, s a csendben tanítson meg vágyakozni az után, Aki jön, Aki a mienk...! Jézus jön, Jézusunk, Aki adventben s az idők végezetéig mindenkor máskor is keresi az övéit. Róla biztosan tudjuk, hogy nemcsak mi vágyakozunk utána, de Ő is ugyanígy vágyakozik mindnyájunk után!
Az adventtel elkezdődő új egyházi év nem időszámítási egység, hanem a vasárnapok és az ünnepek évenként visszatérő ünneplési rendje, amely szerint elvonul előttünk mindaz, amit Jézus Krisztus által Isten cselekedett üdvösségünkért.
Advent eljövetelt jelent, s természetesen nem másnak, mint magának Krisztusnak az eljövetelét.
Urunk azonban már eljött a történelem meghatározott időpontjában, Mária Szíve alatt megtestesült, Betlehemben megszületett. Adventben ezért már nemcsak Jézus születésére készülünk, hanem egyfelől Isten beteljesült ígéreteit ünnepeljük, másfelől komolyan vesszük figyelmeztetését is: az Úr a történelem végén újra eljön. Róla valljuk a hitvallás szavaival: „...ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége.”
Jézus Krisztus tehát már eljött, ám ma is „jön”, mindig jön, közelít az övéihez: megszólít Igéjével, bűnbocsánatot nyújt, vigasztalást hoz evangéliumában.
Jön, s éppen a Róla szóló igehirdetésben, Testét és Vérét nyújtó szentmisében találkozhatunk Vele! Ezt Ő maga akarta így, s ha bárki közülünk találkozni szeretne Vele, ott keresse, ahol megtalálható! Jön az adventi csendben is, nem győzi kivárni, amíg én próbálok utat készíteni feléje...
Visszajövetelekor, amikor mindenki látni fogja dicsőségét, már késő keresnünk Őt... Akkor dicsőségének fénye megvakítja a hitetlent, ítéletének tüze megégeti a konkolyt: elpusztítja minden ellenségét. Ugyanakkor összegyűjti övéit, azokat, akik földi életük során elfogadták pásztori szeretetét.
„Jöjj, népek Megváltója! - így kér a föld lakója,
Jöjj, lelkünk drága fénye,
Szívünk édes reménye!”
Jöjj, s ne csak az idők végén, jöjj ma és jöjj mindennap. Jöjj, mert elborítanak a tennivalóim, jöjj, mert értetlenség vesz körül, jöjj, mert elrontottam valamit. Jöjj, szólíts meg Igédben, Te szabj rendet fontos és kevésbé fontos feladataim között! Jöjj, s békíts meg ellenfeleimmel, jöjj, taníts megbocsátani, taníts bocsánatot kérni! Jöjj, és soha ne vond meg tőlem bűnbocsátó szeretetedet! Ámen.