top of page

Velünk az Isten!

December 24-én délután a legkisebb hittanos gyerekek karácsonyi előadása újból megdobogtatta a szíveket. A gyerekek a három fa történetén keresztül érzékeltették velünk az ünnep lényegét: Isten sok esetben átírja, másképp gondolja életünk történéseit, de emiatt nem szabad szomorkodnunk. A fák esetében is ez történt: egyik palota oszlop, míg a másik ékszerládikó, az utolsó pedig a legmagasabb fa szeretett volna lenni. Isten teljesen más küldetést, teljesen más funkciót szánt nekik, ugyanis végül egyikből istálló, a másikból jászol, a harmadikból pedig keresztfa készült.


Jézus azonban ott születik, a jászol pedig arra emlékeztet minket, hogy nem volt senki más mellette, csak az, aki szerette Őt: Mária, József és a pásztorok; mind SZEGÉNY emberek, akiket a SZERETET fűzött egybe, nem pedig a gazdagság és a nagy lehetőségek.



Fotó: Kotró-Kosztándi László

 
 
 

Comentários


Kapcsolat

2021 © Krisztus Király Római Katolikus Plébánia – Sepsiszentgyörgy 

Minden jog fenntartva

 Tel.: +040-367-402-402 

E-mail: krisztuskiraly@yahoo.com

Cím

RO–520031 Sfântu Gheorghe

Strada Fabricii, Nr. 16

Jud. Covasna

bottom of page